Melyket?

Fényes palotának márvány kapujában
Áll egy őzvegyasszony fekete ruhában.
Jobb kezén,bal kezén egy egy kicsi gyermek
Tétován szomoruan belépni nem mernek.
Karácsony este van nem látni egy lelket,
Végre paszomántos,botots ur kőzeleg.
Szorul a szive a két kis ártatlannak
Mit keres jó asszony?Mi járatban vannak?

Nagy jo uram jaj hát alázattal kérem
(Ne sirj ne szeppegj drága kicsi vérem)
Itt vagyon nyomtatva eltettem magamnak
Hogy itt egy kis árvát őrőkbe fogadnak.

Ugy tudom,na jőjőn... az őreg nagysága
De csak szaporán mert az idő drága.
Felvezeti őket aranyos terembe,
Kinyit egy nagy ajtot ,ide lépjenek be.

Gusba borult urnő,bársonyos szobában
Karácsonyfa mellett ül, mély bánatában
Felpilant reájuk,kőnybe borult szemel,
Aranyos unokát ijet vesztett ép el.

Nos jőjőn jó asszony,egyiket id'adja?
Oda kell,oda kell főld alatt az apja.
Magam is nyomorult beteg vagyok nagyon
Melyket adja hát?Válaszon asszonyom.

MELYKET?A kérdés a szivébe dobbant,
Melyket vigyem el?melyik szeret jobban?
Melyikért ne fojan vérembe a lelkem
Néz a két kis árva kőnyel tele szemel.

Jánoska a fiu már ir olvas szépen,
Esténként ábécés kőnyve a kezében.
Mariska a kislány imátkozni tud már
Oh szivem ha kőzülük választani tudnál.

Jánoskát nem!Este a kicsi lámpa mellett
Szőke hajacskája puha mint a lehelett,
És ha ott nem látnám soha,soha tőbbé
Talán a Mariskát?Jaj a bánat ől meg.
Kis Mariska ágya a nagymamáé melett
Hiszen nem is ojan régen még ringatni kelett.
Esténként az anya kezét odanyujtja
Gőndőr kicsi haját ráhajtja, ráhajtja.

Igy szunyad el aztán,s ha éjel felébred
S anyjátnem látja,nem téged nem téged.
De minek tétováz, siessen jo asszony
Melyket adja hát válasszon válasszon.
Feljajdul az anya mint győtrőtt marha a kin padon,
Nem adom Nem adom
EGYIKET SEM ADOM!!!

Ezt a szép kis verset évekkel ezelőtt kaptam karácsonyra az ugymond potnagymamámtol.
A vers irojának nem tudom a cimét remélem tetszeni fog mindenkinek és ezzel a kis versel kivánok minden barátomnak,ismerősőmnek és a blog oldalamat olvasóknak Békés, boldog Karácsonyi Ünnepeket.

Amikor a Jóisten megérintette a földet

-Ditró állomás! A vonat hóakadály miatt nem megy tovább!- harsogta a hangosbemondó.
Az utasok bosszankodva szálltak ki a kocsikból 1942 december 24.-én déli 12 órakor. Köztük volt egy fiatal tanító is, aki a hat kilométerre lévő Szárhegyre igyekezett. Augusztus közepe óta nem volt otthon. A Bereg megyei Csedregen volt az állomáshelye. Egész ősszel gyűjtögette a pénzét, hogy karácsonyra ajándékot tudjon venni szeretteinek. Idesnek kesztyűt és kendőt, Tatának kucsmát és zoknit, a hat kisebb testvérnek könyveket, füzeteket, ceruzákat, színeseket és persze csokit és cukorkát. Sőt Vásárhelyen, ahol át kellett szállnia, a maradék pénzéből még egy frissen vágott libát is sikerült vennie az állomás melletti piacon.
-Ez lesz ám a meglepetés!- gondolta magában. Most azonban úgy néz ki, hogy a hóvihar meghiusítja a közös karácsony estét.
- Elindulok gyalog!- döntötte el hirtelen. A Görgényi havasok irányából fújt a szél, emiatt is tudta a medencéből összegyűjtött havat a sínekre hordani. Fél úton lehetett, amikor elnyújtott üvöltést hallott a Gyergyói havasok felöl.
-Ha nincs rá válasz, nem lesz baj!- nyugtatta magát. Néhány perc múlva azonban a Tatárhalom oldalából szaggatott vonyítás hallatszott.
-Szagot fogtak, sietnem kell! –villant át az agyán. A falutól egy kilométerre a Szármány hegy lábánál lakott egy család, arra vette az útját. Közben hátranézett és fekete pontokat pillantott meg az úton.
-Futnom kell, ha életben akarok maradni!
A kerítés sarkához érve már hallotta a halál csengettyűjét: ahogy a farkasok hasán összefagyott szőrcsomók egymáshoz ütődnek. Elérte a bejáratot és dörömbölni kezdett. A háziak ajtót nyitottak, a tanító szinte beesett rajta. A falka ekkor ugrott át a kerítésen. A házat többször körbeszaladták, sőt a vezér még be is vicsorított a piciny ablakon.
-Köszönöm!- lihegte holtfáradtan a tanító.
-No, ha ide igyekezett, akkor éppen idejében érkezett!- fogta derűsre a ház ura.
-Ha Szárhegyre, akkor várnia kell reggelig! Isten hozta nálunk, legyen a vendégünk!
A tanító csak ekkor nézett körül a pici hajlékban. Régi rönkház volt, a szobák nem voltak falakkal elválasztva egymástól, csupán néhány bútor jelezte, hogy mi hol is lehet. A konyharészen az asszony szorgoskodott, a sarokban négy gyerek játszott, a kályha mellett egy anyóka üldögélt, mellette párja pipázott.
-Bíztam benne, hogy nappal nem érhet baj!- válaszolta a házigazdának.
-Igyék egy bögre meleg tejet! Ez felmelegíti, és meg is nyugtatja a lelket!- mondta a háziasszony és hellyel kínálta őt.
-Gyerekek, gyertek! Állítsuk fel a karácsonyfát! Hagy tudja meg a Jézuska, hogy várjuk Őt!
Az apróságok boldogan szaladtak anyjukhoz és a szemükben a csodavárás fénye ragyogott. Amíg a család szorgoskodott a tanító jobban körülnézhetett. A konyhaasztalon már ott gőzölgött az ünnepi vacsora. Hajában főtt pityóka sült szalonnával, édességnek pedig puliszka vékonyan kent szilvalekvárral.
-Istenem! Mit ehetnek máskor, ha ez az ünnepi vacsora!?- kérdezte magában.
-Tanító Úr! Legyen az angyalunk! Mi kimegyünk a kamrába a gyerekekkel, kérem csengessen pár perc múlva, így nagyobb lesz a meglepetés!- súgta a házigazda. A család kivonult, az anya gyorsan, hogy a gyerekek meg ne lássák, a fa alá rakta az ajándékokat, majd a többiek után sietett. A tanító várt egy kicsit, és közben rápillantott az ajándékokra. Kézzel faragott állatkák, néhány alma, és két kicsi, hímzett kendőcske volt a fa alatt. Kinyitotta táskáját, kivett belőle négy füzetet, négy ceruzát, egy doboz színest és egy mesekönyvet. Gyorsan a fa alá rakta, majd korholni kezdte magát:
-Hiszen gyerekek, a csokoládénak jobban örülnének!
Visszament táskájához, négy szelet csokoládét és egy zacskó cukorkát is kiolvasott belőle. Újra a fához sietett az édességekkel.
-És a felnőttek? Ha már én lettem az angyaluk nekik is kell adnom valamit!
Ismét a csomagjaihoz lépett, elővette a frissen vágott libát és a fa alá rakta. A konyha sarkába húzódott, majd csengetni kezdett. A család bevonult a szobába. A félhomályban elénekelték a Mennyből az angyalt, majd feltekerték a petróleumlámpa fényét és a fához gyűltek. A gyerekek ámulva, boldogan mutatták meg remélni sem mert ajándékaikat szüleiknek. A legnagyobbik felkiáltott.
-Ni, ez meg itt egy liba!- és az anyja kezébe nyomta.
A szülők csak álltak egymással szemben, kezüket összeforrasztotta a frissen vágott liba, meglepetésüket a gyerekek csacsogása sem tudta csökkenteni. A házigazda halkan megszólalt:
-A Jóisten megérintette a földet!
Felesége reámosolygott, két gyönyörű szeméből könnyek csordultak ki és egyenesen a liba hátára potyogtak.

Ezt a nagyonszép kis tőrténetet nemrégen kaptam levélben gondoltam megosztom veled is.