SZÉKELY SÜRGÖNY !

A székely bácsi kimegy Magyarországra. A feleségét a komájára bízza, figyelje nehogy megcsalja. Egy pár nap után látja a koma, hogy Etel (a székely bácsi felesége) egy katonatiszttel bemegy a hotelbe. Rögtön elrohan a postára, hogy táviratozzon Pityunak.
- Kérem én sürgönyözni szeretnék!
- Mi lenne a szöveg?- Kérem, gyorsan írja. Komám gyere haza, mert a feleségedet b...k!!!
- De kérem uram, ilyet nem lehet írni! Fogalmazza meg másképpen.
- Na jól van. Akkor gyorsan írja:
Etel a hotelbe, csücsül a fotelbe,
katona hitelbehatol be Etelbe,
textil áru lefelé, hentesáru befelé,
a szőrszálak összevissza,
baj van komám, gyere vissza!!!

A telefon

Több férfi ül a klub öltözőjében, edzés után. Hirtelen egy mobiltelefon csengője szólal meg az egyik padon. Egy férfi felveszi, majd beköszön:
- Halló!- Kevesem, én vagyok, - szólal meg egy női hang. A klubban vagy?
- Igen.
- Kitűnő. Csak két utcányira vagyok tőled. Most láttam egy gyönyörű perzsa bundát. Csodálatos. Megvehetem?
- Mennyibe kerül?- Csak 300.000 forint.
- Hát jól van, vedd meg, ha annyira megtetszett...
- Óh, szivikém, az előbb megálltam a Mercedes autószalon előtt és megnéztem a 2004-es modelleket. Az egyik bizony nagyon megtetszett. Beszéltem az eladóval, aki igen jó árajánlatot adott... és tudod, már ki kéne cserélni azt a BMW-t, amit tavaly vettünk...
- Mennyiért adja?- Csak 16 millió forint!
- Rendben van, de ezért az árért minden extrát is rakass bele.- Oh, de mielőtt szétvágnák a vonalat, még valami...
- Mi az?- Lehet, hogy ez soknak tűnik, de átnéztem a bankszámláinkat és...
Ma reggel megálltam egy ingatlanközvetítő előtt és az a ház eladó, ami tavaly annyira tetszett nekünk...
Emlékszel? Uszodával, szép sziklakerttel, egy holdnyi parkkal, mögötte a hegyekkel...
- Mennyit kérnek érte?
- Csak 130 milliót... nagyon jó ár, és tudom, van annyi pénzünk a bankban...- Rendben van, menj és vedd meg, de először ajánlj fel csak 120 milliót érte...
- Jó, szívem. Köszi. Később majd találkozunk. Szeretlek, édesem.A férfi lecsukja a mobiltelefon tetejét felnyújtja azt a magasba és megkérdezi a többiektől:
- Tudja valaki, kié ez a telefon?

Kö az úton

Gondolod hogy kerül életed útjába
Egyetlen gátlo kő is hiába?
Lehet otromba ,lehet kicsike,
Hidd el ahol van ott kell lennie.
De nem azért hogy visszatartson téged,
S lohassza kedved,merészséged,
Joságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj melette.
Nézd meg a követ s aztán kezdj beszélni
Róla Isteneddel
Őt kérdezd milyen üzenetet küld azzal az akadállyal
Neked.
S ha lelked Istennel találkozottutadba minden kő áldást hozott.
( Prohászka egyetlen ismert verse)

Az anyai szeretet

Egyszer, ha gyermekem elég nagy lesz ahhoz, hogy megértse, mi motivált engem, mint szülőt, ezt fogom mondani: Annyira szerettelek, hogy mindig megkérdeztem mikor és kivel mész el és mikor jössz haza.
Annyira szerettelek, hogy megálltam, az új kerékpárodra spórolj, annak ellenére, hogy egyszerűen megvehettem volna neked.
Annyira szerettelek, hogy hagytam, magad jöjj rá, az új legjobb barátod nem is olyan tökéletes.
Szerettelek annyira, hogy megbüntettelek azzal, hogy kitakarítsd a szobádat, s ezzel tölts el két órát, annak ellenére, hogy én 15 perc alatt elvégeztem volna.
Szerettelek annyira, hogy hagytam, lásd a haragomat, könnyeimet, hogy megértsd, én sem vagyok tökéletes.
Szerettelek annyira, hogy nem vállaltam magamra a felelőséget tetteidért, még akkor sem, ha később a büntetés kemény volt, s nekem majd a szívem szakadt meg.
De leginkább annyira szerettelek, hogy nem féltem nemet mondani, még ha tudtam is, nem értesz meg és lehet, talán egy kis időre ezért meg is gyűlölsz.
Ezek voltak számomra a legnagyobb kihívások.
És ma meg vagyok elégedve, mert a kihívásokat legyőztem.
És legyőzted te is.
Egyszer, ha majd a gyerekeid elég nagyok lesznek arra, hogy megértsék szüleik cselekedeteit, ezt mondod nekik:
Édesanyád nem rossz, mikor gondoskodik rólad.
Én már tudom, az anyukám volt a világon a legjobb, annak ellenére, hogy akkor épp az ellenkezőjét gondoltam.
Míg a többi gyerek reggelire is ehetett cukorkát, nekem gyümölcsöt, zöldséget kellett, meg pirítóst, meg tojást.
Míg a többiek limonádét ihattak ebédre és édességeket ehettek, nekem levest, húst, salátát kellett ennem.
És légy nyugodt, a vacsoránk is más volt, és én mindig azt hittem, csak azért, mert nem szeret, nem akar adni.
Anyukámnak mindig tudnia kellett, hol és kivel töltöm a szabad időmet.
Tudnia kellett, kik a barátaim és mit csinálunk együtt.
Akkor azt gondoltam, ez rosszabb, mint a börtönben.
Még dolgoznunk is kellet, edényt elmosni, eltörölni, felmosni, megetetni a kutyát.
Mindig azt akarta, hogy csak az igazat mondjam.
Néha még a gondolataimat is tudta olvasni.
Nagyon idegesítő volt.
Még arra is ügyelt, hogy mossak fogat, mosakodjak és tanuljak.
Néha már az járt az eszemben, el kellene szökni otthonról.
Akkor arra gondoltam, anya miatt kimaradok rengeteg élményből, amit a többiek átélhetnek.
Még azt se szerette, ha mezítláb járunk otthon. Miatta kimaradtam rengeteg élményből: Nem kábítószereztem, nem fogyasztottam alkoholt.
Miatta soha nem sértettem senki testét, lelkét de megismertem Istent.
Igen, ez mind miatta történt.
Ma már saját családom van, jólnevelt vagyok és tisztelem az embereket, anyának sikerült bennem megtartani a becsületet, a toleranciát, a veszély megérzését és elkerülését.
Annak ellenére, hogy gyermekeim is néha biztos olyanokat fognak rólam gondolni, mint én régen az édesanyámról, tudom a leghelyesebb útra vezetett s nekem is ezt kell tennem.
Megértettem, hogy a nevelés nagy szeretetben, felelőséggel lehet csak gyermekeim boldogsága. Igen, nagyon sok olyan édesanyára lenne szükség, amilyen az enyém.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke (Firenze 1984. X. 12.)

Egyik olaszóra sodrán,Ím a kérdés felmerült:Hogy milyen nyelv ez a magyar,Európába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,Mire képes a magyar.Elmondtam, hogy sok-sok rag van,S hogy némelyik mit takar,És a szókincsben mi rejlik,A rengeteg árnyalat,Példaként vegyük csak itt:Ember, állat hogy halad?Elmondtam, hogy mikor járunk,Mikor mondom, hogy megyek.Részeg, hogy dülöngél nálunk,S milyen, ha csak lépdelek.Miért mondom, hogy botorkálGyalogol, vagy kódorog,S a sétáló szerelmespár,Miért éppen andalog?A vaddisznó, hogy ha rohan,Nem üget, de csörtet - ésBár alakra majdnem olyanMiért más a törtetés?Mondtam volna még azt is hát,Aki fut, mért nem lohol?Mért nem vág, ki mezõn átvág,De tán vágtat valahol.Aki tipeg, mért nem libeg,S ez épp úgy nem lebegés,Minthogy nem csak sánta biceg,S hebegés nem rebegés!Mit tesz a ló, ha poroszkál,Vagy pedig, ha vágtázik?És a kuvasz, ha somfordál,Avagy akár bóklászik.Lábát szedi, aki kitér,A riadt õz elszökell.Nem ront be az, aki betér . . .Más nyelven, hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,Botladozó, mint halad,Avagy milyen õgyelegni?Egy szó - egy kép - egy zamat!
Aki 'slattyog', mért nem 'lófrál'?Száguldó hová szalad?Ki vánszorog, mért nem kószál?S aki kullog, hol marad?Bandukoló mért nem baktat?És ha motyog, mit kotyog,Aki koslat, avagy kaptat,Avagy császkál és totyog?Nem csak árnyék, aki suhan,S nem csak a jármû robog,Nem csak az áradat rohan,S nem csak a kocsi kocog.Aki cselleng, nem csatangol,Ki 'beslisszol' elinal,Nem 'battyog' az, ki bitangol,Ha mégis: a mese csal!Hogy a kutya lopakodik,Sompolyog, majd meglapul,S ha ráförmedsz, elkotródik.Hogy mondjam ezt olaszul?Másik, erre settenkedik,Sündörög, majd elterül.Ráripakodsz, eloldalog,Hogy mondjam ezt németül?Egy csavargó itt kóborol,Lézeng, õdöng, csavarog,Lõdörög, majd elvándorol,S többé már nem zavarog.Ám egy másik itt tekereg,Elárulja kósza neszItt kóvályog, itt ténfereg. . ..Franciául, hogy van ez?S hogy a tömeg mért özönlik,Mikor tódul, vagy vonul,Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, mért nem oson,Vagy miért nem lépeget?Mindezt csak magyarul tudom,S tán csak magyarul lehet. . .!"

Különlegesen szép.....

Mottó:
"Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben."
Egy gyakori kérdés a Google-ban: "Mi a szerelem?"... nos, a legszebb magyarázatot pár évvel ezelőtt hallottam egy asszisztens barátnőmtől.Ezeken az esős napokon visszaemlékeztem a történetre, és szeretném ma veletek megosztani.
"Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem, milyentürelmetlenül néz percenként az órájára.
Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak... az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárniaz orvost a seb kezelésére. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével.
Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, deaz idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel... Akkor csodálkozva megkérdeztem: "És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?" Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: "Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő".
Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget... Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam: "Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!... Hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem?!... nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus. Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami volt, ami van, ami lesz, és azt, ami még nem történt meg. Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van".
Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben !!

A tál család

Egy templom hirdetotábláján a következo olvasható:
"Tudjátok, hogy a Tál család hány tagja tartozik a gyülekezetünkhöz?
Eloször is az öreg Dik Tál, aki mindent irányítani akar, aztán ott van Protes Tál bácsi és fivére Szabo Tál, akik folyton ellenszegülnek és mindent meg akarnak változtatni.
A húguk, Irri Tál, nyughatatlan bajkevero a két fiával, Inzul Tállal és Molesz Tállal együtt.Valahányszor felmerül egy új kérdés, Hezi Tál és felesége, Vege Tál várni akar vele még egy évet.Aztán ott van Imi Tál, aki folyton arra törekszik, hogy a mi gyülekezetünk pontosan olyan legyen, mint az összes többi.
Affek Tál néni túl sokat képzel magáról. Iker öccsei, Garan Tál és Han Tálpedig hamis ígéretekkel próbál új tagokat csalogatni a gyülekezethez .De azért nem minden családtag rossz.
Asszisz Tál testvér például kifejezetten segítokészen intézi azegyháziügyeket.
A dúsgazdag üzletember nagybácsi, Invesz Tál anyagi hozzájárulására mindig lehet számítani.A remek politikai érzékkel megáldott Reprezen Tál kiválóan képviseliaközösség ügyeit diplomáciai körökben .
Az elkötelezett Agi Tál növér élen jár a térítésben.
Medi Tálhoz bármikor fordulhat átgondolt és megnyugtató tanácsért, a szertartásokon az egyházi énekeket pedig Kán Tál dalolja, zenész fivéreTrombi Tál (a kamasz Mu Tál átmenetileg nem énekel vele.) Sajnos amúlt évsorán három családtaggal is kevesebben lettünk: két unokatestvér,Dezer Tál és Konver Tál áttért más vallásra, a kilencven éves Exi Tál néni pedig végelgyengülésben elhunyt.

Menny és pokol

Papa, milyen lehet a pokol? - kérdezte a rabbit a fia. - Képzelj egy hatalmas nagy étkezdét. Az asztalok roskadoznak a finomnál finomabb ételek alatt. Sok éhes ember ül ott. De van egy kis baj: mindegyiknek béna a csuklója. Meg aztán az evőeszközeiknek fél méter hosszú a nyele! Valaki rákötötte a kést meg a villát a merev kezükre, hogy legalább tartani tudják. Aztán megkezdődik az evés. Képzeld csak el, a félméteres nyelű késekkel meg villákkal bökdösnek az étel után, de alig-alig tudnak felszúrni valamit. És ha akad is egy falat a villájukra, a hosszú, buta nyelek miatt nem tudják a szájukhoz vinni a falatot. Hát, valahogy így képzelem el a poklot, fiam. A gyereknek tetszett az elbeszélés, ezért most a menny felől kérdezősködött:
- Képzelj egy hatalmas nagy étkezdét. Az asztalok roskadoznak a finomnál finomabb ételek alatt. Sok éhes ember ül ott. De van egy kis baj: mindegyiknek béna a csuklója. Meg aztán az evőeszközeiknek fél méter hosszú a nyele! Valaki rákötötte a kést meg a villát a merev kezükre, hogy legalább tartani tudják. Aztán megkezdődik az evés. Óvatosan vágják a sülteket, hosszú villájukkal a finom falatot a szemben ülő szájába helyezik. Vidáman lakomáznak, amíg jól nem lakott mindenki... Hát, valahogy így képzelem el a mennyországot, fiam! P. Jacobi nyomán

Már csak magadat látod

Ha szükségem van valamire és egy szegény emberhez fordulok - mesélte a rabbinak valaki -, barátságosan fogad és amennyire tud, segít. Ha egy egy gazdaghoz megyek, szóba sem áll vetem. Mondd, miért ilyen furcsa ez a világ?
- Gyere az ablakhoz és nézz ki! - mondta a rabbi látogatójának.
- Mit látsz? - Hát mit látnék?! - válaszolta türelmetlenül a látogató. Látom az utcát, a fákat; a járókelőket, egy fiatalasszonyt a gyerekkocsijával, a botjára támaszkodó öregembert...
- És most gyere ide a tükörhöz - szakította félbe a rabbi.
- Mit látsz? - Micsoda kérdés, rabbi - fakadt ki a látogató -, mit látnék, ha a tükör előtt állok?! Természetesen magamat.
- Látod, így van ez. Üvegből van az ablak is meg a tükör is. De ha rákensz egy kis ezüstöt, már csak magadat látod...

Elgondolkoztató

Billy Graham lányával készítettek interjút egy USA-beli kora reggeli műsorban szept.11-e után, és Jane Clayson, a riporternő megkérdezte tőle: "Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyesmi történjen?" Anne Graham nagyon mély, éleslátásra utaló választ adott: "Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történt, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, menj ki a kormányunkból, és távozz az életünkből. És Ő, amilyen úriember, csendben hátrahúzódott. Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket egyedül? Ha nincs időd, legalább fusd át ezt az írást. Tudom, nagyon sok levél ment körbe szeptember 11-ével kapcsolatban, de ez igazán el kell, hogy gondolkodtasson. A legutóbbi történések fényében.... terrortámadások, iskolai lövöldözések, stb., lássuk csak, azt hiszem, ez akkor kezdodött, mikor Madeline Murray O'Hare (akit meggyilkoltak, testét nemrégen találták meg) panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben. Aztán valaki azt mondta, jobb, ha nem olvasunk Bibliát az iskolában....- a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd a szomszédodat (felebarátodat), mint magadat. És mi azt mondtuk, rendben. Aztán dr. Benjamin Spock az mondta, ne fenekeljük el a gyerekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a kis személyiségük megrongálódik, és lerombolhatjuk az önbecsülésüket (Spock fia öngyilkos lett). És mi azt mondtuk, egy szakember biztos tudja, miről beszél, és az jobb, ha nem fegyelmezik a gyerekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És az iskolai ügyintézők azt mondták, a tanári kar tagjai inkább ne is érintsék meg a diákokat, mert nem akarunk rossz reklámot az iskolának, és semmiképpen nem akarjuk, hogy bepereljenek bennünket (nagy különbség van a fegyelmezés és megérintés, valamint a verés, pofozás, megalázás, megrúgás, stb. között!). És mi azt mondtuk, rendben. Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végeztessenek, ha akarnak, és nem kell, hogy ezt elmondják a szüleiknek. És azt mondtuk, rendben. Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. És azt mondtuk, rendben. Aztán valaki, az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt mondta, hogy nem számít, mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem számít, mit tesz valaki (beleértve akár az Elnököt is) a magánéletében, amíg van munkánk, és a gazdaság jól működik. Aztán valaki azt mondta, nyomtassunk újságokat meztelen nők képeivel és hívjuk ezt a noi test szépsége feletti egészséges, természetes csodálatnak. És azt mondtuk, rendben. Aztán valaki eggyel tovább lépett ebben a csodálatban, és meztelen gyerekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az Interneten. És mi azt mondtuk: rendben, a szabad szólás joga feljogosítja erre őket. És aztán a szórakoztató ipar azt mondta, csináljunk TV-műsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, erkölcstelenséget reklámozzák és a tiltott szexet. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, kábítószer-fogyasztásra, gyilkosságra, öngyilkosságra, és különböző sátáni témákat dolgoznak fel. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy csak hadd menjenek. Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs a gyerekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat.
Talán, ha elég hosszan és keményen gondolkodunk rajta, ki tudjuk találni. Azt hiszem, elég sok köze van ahhoz, hogy "AZT ARATJUK, AMIT VETÜNK.." "Kedves Isten, miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályában? Tisztelettel, Egy Érintett Tanuló" és a válasz: "Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolákból. Tisztelettel, Isten." Furcsa, milyen egyszerű az emberek számára megvetni, kidobni Istent, zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzenetét, aztán csodálkoznak, miért megy pokolra a világ. Furcsa, mennyire elhisszük, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond. Furcsa, hogyan mondhatja valaki "Hiszek Istenben", miközben a Sátánt követi, aki egyébként szintén "hisz" Istenben. Furcsa, milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre és mennyire nem a megítéltetésre. Furcsa, milyen gyorsan továbbküldjük viccek ezreit, és bozóttűzként terjednek a köztudatban, de ha az Úrról szóló üzenetekkel tesszük ezt, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt továbbítanák. Furcsa, hogy az erkölcstelen, durva, vulgáris és obszcén dolgok szabadon áramlanak a világhálózaton, miközben az Istenről való nyilvános beszédet elnyomják az iskolában és a munkahelyen. Furcsa, hogyan lehet valaki Krisztusért lánggal lobogó vasárnap, és láthatatlan keresztyén a hét további részében. Nevetsz? Furcsa, hogy mikor továbbítod ezt az üzenetet, nem fogod sokaknak a listádon elküldeni, mert nem vagy biztos afelől, hogy mit hisznek, mit fognak gondolni rólad, ha ezt teszed. Furcsa, hogy jobban érdekel, amit az emberek, mint amit Isten mond rólad .
Gondolkozol?
Add tovább, ha úgy gondolod, hogy megéri. Ha nem, akkor csak szabadulj meg tőle... Senki nem fogja megtudni, hogy ezt tetted. Azonban ha kidobod ezt az elmélkedést, akkor ne ülj vissza, és ne panaszkodj arról, hogy milyen rossz bőrben van a világ!
Anne Graham bizonyságtétele

A nagy kőnyv

Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet.A fiú véletlenül megtalálta az apja íróasztalán a kocsi megrendelőlapját. Nagyon megörült, hogy meg fogja kapni a kocsit, és izgatottan várta a diplomaosztó napját.Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomát, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta:- Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, és most elkezdheted a nagybetűs életet. Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az ajándékot - és erre egy szép díszdobozt vett elő.A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, és döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve. Nagyon mérges lett és ezt üvöltötte:- Apám! Van egy csomó pénzed és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni !? - végül mérgében elrohant, és otthagyta a Bibliát a kis díszdobozban.Évekkel később a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Volt egy jó állása, csodálatos családja és mindenki egészséges volt. Egyik nap eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia, mivel már idős volt. A diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben ezen gondolkodott, telefonon hívták és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt. Nagyon megdöbbent!Amikor elkezdte intézni a temetés körüli teendőket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra. Amint belépett a házba szomorúság és megbánás fogta el. Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tőle. Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt ő ott hagyta.Könnyes szemmel nyitotta ki, és az első oldalon a Máté 7:11 szerepelt apja kézírásával: ,,Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?"És ahogy olvasta ezt az Igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol átveheti, és egy megjegyzés: "FIZETVE".
Milyen sok alkalommal utasítjuk vissza az élet ajándékait, csak azért, mert nem abban a csomagolásban kapjuk, mint amiben elképzeltük!

És te mejk indián vagy?

Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról acsatáról, ami minden emberben zajlik.Azt mondta:' Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.Egyikük a Rossz. - A düh, irígység, féltékenység, sajnálat, szánalom,kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség,hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego.Másikuk a Jó. - Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat,kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és ahit. 'Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját:' És melyik farkas győz? 'Az öreg indián mosolyogva válaszolt:' Az, amelyiket eteted. '

Látod Ő az apád!

Együtt jártak ők,sok-sok éve már,Egy fiú és egy lány,mint két jóbarát.Hideg télben,meleg nyári éjszakán,Kint találták őket,a szűk kis utcán!Fogták egymás kezét,beszélgettek sokat,Suttogtak egymásnak,szerelmes szavakat!Szerették egymást,a fiú és a lány,Nem is volt köztük vita,soha talán!Egy szép napon,így szólt a lány:"Gyereket várok tőled,egy szép kisbabát!"Sugárzott szeméből az öröm,De a fiú nem szólt,csak elköszönt!S nem jött többé vissza!Nem vártta többé a lányt,elment némán és hidegen!Ez volt hát a nagy szerelem?!Megszületett hát a kisfiú,Barna szemű,barna hajú!Boldog volt nagyon a lány,Hátha eljön az apja talán?!De nem jött,hiába várta,S a hetek,hónapok,egyre csak szálltak!Ő reménykedett,hátha visszatér...!De a fiú azóta,már másnak regél!!Együtt élt a lány,kisfiával,némán,Benne lelte örömét,és elmúlt ifjúságát!Nőtt a fiú,s napról-napra szebb lett,Kimondta az első szót,a legszebbet:"Anya szeretlek!"Egy napon az anya és kisfia sétálni mentek,A kisfiú ott bolyongott,édesanyja mellett.A szűk kis utcán,hol azelőtt jártak,Ott sétált ő most is,drága kisfiával.Elszálltak a szép emlékek,elmúltak a boldog napok,Felsóhajt a lány:"Milyen kár,hogy egyedül vagyok!"A sarkon ifjú pár köszönt rá,Barna szemű,barna hajú srác és egy lány,Vissza néz a lány könnyein át:S így szól fiához:"Látod Ő az apád!!!!!"

Szigu, a kis szeretet

Szigu egy hatéves kínai kislány volt. Kedvessége és jó szíve miatt szülei Szigu-nak, azaz "Kis Szeretet"-nek nevezték. Szigu mindennap elment a templomba, ahol a missziós atya az elsőáldozásra készülőket tanította. Ezek már mind nagy, kilenc-tíz éves fiúk és lányok voltak. A kis Szigu beült az utolsó padba, és szájtátva hallgatta a pap bácsi szavait. -Gyerekek! -mondta a misszós atya- Abban a kis aranyozott házikóban, ott az oltáron a Jézuska lakik. Ő ott mindig rátok gondol, és szeret titeket. El sem tudom mondani, mennyire szeret benneteket. Alig várja már, hogy elsőáldozók legyetek, és onnan átköltözhessen a ti szívetekbe, mert nálatok sokkal jobban szeret lakni, mint abban a kis házikóban... Amikor a földön járt, egyszer pihenni tért az út szélére, mert már nagyon elfáradt. Éppen akkor jöttek oda a közeli faluból a kisgyermekek, mert Jézust szerették volna látni. Az apostolok azonban nem akarták őket odaengedni, mert Jézus pihent. Ő azonban ezt mondta: "Engedjétek hozzám a kisdedeket!" Látjátok, így szereti Jézus a kisgyermekeket.A tanítás végén a missziós atya visszament a plébániára, a többiek pedig elmentek haza. Csak a kis Szigu ült még sokáig, gondolataiba merülve az utolsó padban. Aztán hirtelen fölkelt, és átment a misszós atyához.-Tisztelendő atya! Valami nagyon fontosat akarok neked mondani!-Hadd halljam! -szólt az atya mosolyogva, és lehajolt a csöpp kislányhoz, aki olyan komolyan állt ott előtte.-Szeretnék én is megáldozni! -vágta ki Szigu bátran. - Te azt mondtad, a Jézuska szereti a gyermekeket. Én is szeretem a Jézuskát, add nekem őt!A missziós atyát meghatotta a kislány kérése, ám a kívánságát mégsem teljesíthette.-Nagyon kicsike vagy még, Szigu! Még csak tejfogaid vannak. Majd ha kiesnek mind, akkor jelentkezzél!Szigu szomorúan tipegett hazafelé. Ám egy jó óra múlva újra megjelent a plébánián. Az atya ijedten nézett a kislányra, mert Szigu szemei könnyesek voltak, szájából pedig csorgott a vér. Egy kővel kiverte tejfogait, hogy megáldozhasson, hiszen azt mondta neki a az atya, hogyha kiesnek a tejfogai, akkor már áldozhat. Erre a pap szemei is könnyesek lettek. Magához ölelte a kislányt, és vitte, sietett vele a templomba, hogy rögtön megáldoztassa. És azóta a kislány neve nem Szigu, nem "Kis Szeretet", hanem Magu, azaz "Nagy Szeretet".

A szeretet mindent megold

Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt: “Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit. “"A ház ura itthon van?", kérdezték. "Nem", válaszolta az asszony. "Nincs itthon." "Akkor nem mehetünk be, felelték. Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt. "Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!" Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket" "Együtt nem mehetünk be a házba," felelték. "Miért nem?" kérdezte az asszony. Az egyik öreg magyarázatba kezdett: "Az ő neve, Jólét," mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta,” Ő a Siker és én vagyok a Szeretet.” Majd így folytatta, “Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.” Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült. „Ez nagyszerű!!”, mondta. „Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!”A felesége nem értett egyet. "Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?”A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. „Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!” "Hallgassunk a menyünkre," mondta a férj a feleségének. "Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!” Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget, „Melyikőtök Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk.” Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert, „Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?” Az öregek egyszerre válaszoltak: "Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk.” Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!!!!!!" KÍVÁNOM NEKTEK... Ahol fájdalom van, kívánok nektek békét, és könyörületet. Ahol kétségek vannak, kívánok nektek megújult önbizalmat képességeitekben, hogy leküzdhessétek.Ahol fáradtság, kimerültség van, kívánok nektek megértést, türelmet, és megújult erőt. Ahol félelem van, kívánok nektek szeretetet, és bátorságot. Most két választásod van: 1. Bezárod a dokumentumot 2. Meghívod a szeretetet azzal, hogy megosztod ezt a történetet azokkal, akik fontosak neked. Remélem a másodikat választod. Én azt tettem.

A Szüzanya meghallgatja kéréseinket

Franciaországban történt. Vagy száz kilométerre Lourdes-tól, egy kis faluból egyszer egy édesanya zarándokolt a hires búcsújáró helyre. Kettőért imádkozott: súlyos beteg fiáért és hitetlen férjéért: Szüzanyám, rád bizom, hogy melyik kérésemet hallgatod meg,tudod, fiam súlyos beteg, férjem pedig hitetlen..., majd a többi zarándokkal hazautazott. Eltel egy év, semmi sem változott, az asszony újból felkereste a búcsújáró helyet, de most egyedül jött és gyalog. Odaállt a Szentszüz szobra alá és ezeket mondta: Szüzanyám, tavaly arra kértelek, hogy gyógyitsd meg beteg fiamat, vagy téritsd meg hitetlen férjemet, de Te egyik kérésemet sem hallgattad meg, most újra ugyanigy kérlek, valamelyiket gyógyitsd meg.., ha ezután sem történik semmi, jövőre térden állva jövök hozzád!Imája befejeztével elindult haza, gyalogosan, amikor megérkezett, férje jött ki eléje: Hiába imádkoztál Lourdes-ban, mert gyermekünk tegnap meghalt.Sirva borult az asszony ura vállára, majd kisvártatva ezt mondta: És veled nem történt semmi? A férj pedig: Dehogy nem, halála előtt a mi fiunk rám nézett, majd alig hallhatóan, lassan ezt suttogta: Édesapám, érzem, hogy meghalok..., azt szeretném..., hogyha majd te is meghalsz..., ne kárhozz el..., hanem ott legyél velünk..., a mennyországban..., a Szüzanya mellett..., és ahogy ezeket kimondta, pár perc múlva meghalt... Én meg azóta csak ezen gondolkodom és beláttam, hogy hit nélkül nem élet az élet..., majd a feleség folytatta: Legközelebb együtt megyünk Lourdes-ba megköszönni a Szüzanyának, hogy meghallgatta mindkét kérésemet: gyermekünk nem szenved tovább, az égben van, végleg meggyógyult, te pedig megkaptad a hit kegyelmét, kigyógyultál a hitetlenség halálos betegségéből.

Kolostor , vagy családi fészek...?

Amikor megismertem, már idős asszony volt, réveteg tegintetű, elgondolkodó, alig megszólaló. Elsőpéntekenként mindig felkerestem, de így is legalább egy év telt el, míg végre feltárta szivének titkát, elárulta szomorúságának okát. Mivel Terike néni már rég nincsen közöttünk, titkát megoszthatom a Kedves Olvasóval abban a meggyőződésben, hogy odafenn biztosan nem bánja, talán még örül is annak, hogy esetén mások okulni fognak.Háborús idők járták akkor, a front még messze volt, katonáink orosz földön harcoltak, Terike néni ekkor tizenhétéves pirospozsgás falusi lány volt. Gyermekkora óta különösen vonzotta kis Szent Teréz életpéldája, egyrészt védőszentje is volt, másrészt úgy érezte, hogy a fiatal kármelita apáca szinte integetve hívja: Gyere közénk, légy te is Jézus jegyese. Mindennap a szentmise után letérdepelt Szent Terézke szobra előtt, imádságos lélekkel töprengve azon, tényleg van-e apáca hivatása. És ekkor, amikor már-már eldöntötte, hogy zárdába vonul, elébe állt egy legény, akit Ferencnek hívtak. Tehetős gazda fia, dolgos, iparkodó, vallásos és amellett jóvágású délceg fiú is volt. Olyan aki után epekedve néznek a lányok..., nos ez a legény megszólította: Terike, már régóta figyellek, tudom, hogy dolgos lány vagy, tiszta lelkű, istenfélő, imádságos lélek, azt gondolom, hogy bennünket a jó Isten is egymásnak teremtett.- Minek teketóriázzak: légy az én feleségem...! Mivel Terike is szerelemre és anyaságra érett egészséges lány volt, szíve hevesen megdobbant, azonban majdnem felsikoltott, mert eszébe jutott: ez nem lehet, mert úgy érzi, hogy őt kis Szent Teréz hívja a zárdába! És elkezdődött egy kételyekkel, bizonytalanságokkal teli időszak. Mindezt elmondta édesanyjának is, aki azt javasolta neki: Menj lányom a plébános úrhoz, neki mondd el bajodat, papi ember, hozzáértő ember, ebben a dologban ő biztosan segít dönteni. Igy is történt, Terike elment a parókiára, feltárta szive titkát és bizonytalanságát. Az öreg plébános, derék magyar ember, miután végig hallgatta a lány segélykérő szavait, egy kis hallgatás után ezt mondta: Terike, ismerlek én is, tudom, hogy jóravaló lány vagy, nézd, a keleti fronton pusztul a magyar, folyik a magyar vér, én azt javaslom, hogy menj nyugodtan férjhez Ferihez, aki méltó férjed lesz, és szülj hazánknak sok kisgyermeket a sok elesett magyar helyébe és majd azért imádkozz, hogy a jó Isten hívjon meg gyermekeid közül valakit az ő követésére. Terike pedig abban a hiszemben, hogy a "lelkiatya szava Isten szava", elfogadta ezt a döntést. Megvolt a lakodalom, telt-múlt az idő, a gyerekek sorra születtek, de Terike nem volt igazán boldog, úgy érezte, hogy valahol megtagadta az Úr Jézust, hogy inkább zádába kellett volna vonulnia..., az pedig hogy gyermekei közül nem hogy egy sem lett pap, vagy apáca, az istentelenség korszakában öt gyermeke közül felnőttként négy még a templomba sem járt..., biztossá vált benne, hogy mindez azért van, mert ő annak idején nem követte Jézus hivó szavát...! Közben ősz hajú öregasszony lett, szomorú tekintetű, elgondolkodott, önmagát vádoló, Terike néni. Férje megértette őt, nekem ugyan soha nem mondta, de mivel derék, feleségét szinte imádva szerető ember maradt élete végéig, el tudom képzelni, hogy biztosan bocsánatot kért feleségétől, amiért akkor, ötven évvel ezelőtt megbolygatta életét, és miatta feladta hivatását...
Eddig a történet.- Tanulsága? Az első: aki feladja hivatását, az soha nem lesz többé igazán boldog, a második: azt pedig, hogy kinek van hivatása és kinek nincsen, azt elsősorban az hivatott eldönteni, akit ez érint, akinek lelkében ilyen érzések, gondolatok, megjelennek. Mindenki más csak segithet jól látni és megkeresni azt, ami a lélekben valóban van...

Csináld magad!

Önmagában az élet semleges. Mi tesszük csodálatossá, mi tesszük csúnyává; az élet az az energia, amelyet mi viszünk bele. Ha szépséget öntesz az életbe, akkor csodálatos lesz. Ha csak ülsz egy helyben, és azt akarod, hogy csodálatos legyen, akkor nem lesz az - neked kell létrehoznod a szépséget. A szépség nincsen csak úgy ott, mint valami tárgy, mint egy szikla. A szépséget meg kell teremteni. Neked kell víziót adnod a valóságnak, neked kell színeket adnod a valóságnak, neked kell dalt adnod a valóságnak - akkor lesz csodálatos. Ezért mindannyiszor, ha részt veszel a szépség megteremtésében, akkor ott lesz; mindannyiszor, ha nem teremtesz többé, nem lesz. A szépség egy teremtmény; akárcsak a rútság. A boldogság egy teremtmény, akárcsak a boldogtalanság. Csak azt kapod, amit létrehozol, sosem kapsz semmi mást. Ez a karma filozófiájának lényege: csak azt kapod, amit te magad csinálsz. Az élet nem más, mint egy üres vászon - festhetsz gyönyörű jelenetet, tájképet, vagy festhetsz fekete szellemeket és veszélyes embereket. Tőled függ. Teremthetsz csodálatos álmot vagy rémálmot. Amint ezt megérted, a dolgok nagyon egyszerűek. Te vagy a mester; a te felelősséged. Normálisan azt gondoljuk, hogy az életnek megvan a maga objektív szépsége és objektív rútsága. Nem! Az élet csupán egy lehetőség. Megad mindent, amire szükséged lehet: és most csináld magad! Ez egy csináld-magad viszony. OSHO

"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak"

Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy picike helyet kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb kérdezte, miért tette, az idősebb angyal így felelt: "A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak." A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azok azt a kevés ételt is megosztották velük, amijük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jót aludtak. Amikor a következő napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találtak a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn. A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen: - Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, - vádolta. A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.
A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak", - mondta ismét az idősebb angyal. - Amikor a nagy ház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt, és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleséget. Helyette odaadtam a tehenet. Néha pontosan az a jó, ami történt. Csak a dolgok nem annak mutatkoznak... Ha bízol, csupán arra kell hagyatkoznod, hogy minden eredménynek megvan az előnye. Amíg nem telik el egy kis idő, ezt nem veszed észre....Néhány ember eljön az életünkbe, és gyorsan el is megy...Néhány ember barát lesz, és marad egy kicsit, - gyönyörű nyomokat hátrahagyva a szívünkön.. .

A nagy fa

Történt egyszer, hogy egy férfi a háza építésével bízott meg egy mesterembert. A munka szépen haladt, a mester valóban ügyesen dolgozott, a ház épült-szépült. Egy nap váratlan nehézségek léptek fel. A mesterembernek minden az napra jött össze. Az autó amivel érkezett defektes lett, majd valami hiba miatt nem indult el, majd munka közben áramszünet volt, aztán még az eső is eleredt. Ezek után a háztulajdonos hazavitte a mesterembert. Amikor megérkeztek a mesterember behívta a férfit, hogy bemutassa neki a családját. A bejárati ajtó előtt ott állt egy kis fa, s amikor elhaladtak mellette a mesterember megállt pár pillanatra, s mindkét kezével megérintette az ágaik hegyét. Ezután tovább mentek. A mester kinyitotta az ajtót és sugárzó arccal, mosolyogva belépett, megölelte két kisgyermekét és megcsókolta feleségét. Végül a vendéglátás után kikísérte alkalmi sofőrét az autóhoz. Amikor elhaladtak a kisfa mellett a férfi kíváncsian megkérdezte, hogy mi volt az előbbi „szertartás” amit az imént látott.
Á, igen, ez valóban egy sajátos szertartás – válaszolt mosolyogva. -- Ez a kisfa a probléma –fám folytatta – tisztában vagyok azzal, hogy nem tudom elkerülni munka közben a problémákat, de egy valami biztos, ezek a gondok nem tartoznak az otthonomra, a feleségemre és a két gyermekemre. Így hát minden este mielőtt belépek a házamba felakasztom erre a fára a problémáimat. Aztán reggel újra felveszem őket. S amikor kijövök reggel és ismét felveszem, már közel sem emlékszem olyan sok bajra, mint amit előző este felakasztottam. Mennyi vitát, veszekedést, háborúskodást megspórolhatnánk , illetve mennyi családi fészek lehetne békésebb ha mindenkinek lenne egy ilyen „probléma-fája” és tényleg kívül hagyná mindazokat a dolgokat amiket feleslegesen sokszor a családjára borít.