2010. július 31., szombat

Hiányzik az életből valami

A napok rohannak, futnak, 
céltalan bolyongunk a szürkeségben. 
Mindenki siet valahová. 
Nincs idő, nem állunk meg egy percre sem. 
Hiányzik valami az életünkből. 
Nem látjuk a tarka virágok színét, 
nem érezzük a napfény melegét. 
Hiányzik egy ölelés, egy jó szó, 
elmúlt nyarak igézete, 
ringó kalászos, erdők illata. 
Hiányzik az életből valami... 
Egy csoda, egy varázs, egy csillaggyúlás. 
Egész életünkben szakadatlanul, 
fuldoklásig küzdünk, harcolunk. 
Vágyódunk a tökéletességre, 
és csak reménykedünk hiába. 
Reménykedünk egy csókban, ölelésben, 
egy kézfogásban, egy mosolyban. 
Hiányzik az életből valami... 
Hiányzik a jó, hiányzik 
a napfény mosolya, az éjszaka 
vaksi pislogása, a hajnalok 
ébredő ölelése. Hiányzik 
a nappalok hangos nevetése. 
A nappalok rohannak, futnak, 
mindenki siet valahová. 
De egyszer, valahol meg kellene 
állni egy mosolyra, egy 
ölelésre, egy igaz szóra. 
Valahol meg kellene állni, 
segíteni azon, aki elesett. 
Meg kellene tanulni újra 
mosolyogni, kezet nyújtani! 
Hiányzik a világunkból 
a nagy világ... 
Hiányzik az életünkből 
az életünk - a szeretet. 


                   Móricz Eszter 

2010. július 28., szerda

"Akik 1990 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg!

Gondolj csak bele, 1990 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy
életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban,
sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a
gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és
vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi
furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak
felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy
könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért
az nem volt semmi.
 
Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az
ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az
ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak
hát rá külön szót.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki.
Egész nap kint voltunk, a szüleink, pedig csak sejtették, hogy élünk és
megvagyunk, hiszen még Romtelecomos és egyébb telefon se nagyon volt, nemhogy
mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben
játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás
roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a
sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört
valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem
pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak.
 
Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet,
az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak
bele ebbe sem.
(- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki
Rambónak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!)
 
Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap
tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy McDonalds-on
edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy
hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a
zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele),
és mégis itt vagyunk.
 
A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont "brumi"-nak
hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk,
ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból
készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a
fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt, pedig a
baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan
nyugalomban, a preDomestos korban.
Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy
esetleg spectruma (az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt
Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról,
műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-röl, Surround Soundról,
Internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról.
 
Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a
focipályán vagy a pinpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor
egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet
megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és
nem hoztak a szülök autóval... Mégis itt vagyunk.
 
Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán
fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis
itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig
begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt
egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld,
amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta
rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a
játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más
játszótársakat kereshetett magának.
A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen
megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy,
mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha egy tanár nyakon vágott,
nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a
szülőknek.
Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk,
szüleink nem álltak mellénk.
Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a
bűntudat, a jóérzés, a felelősség.
Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.
 
Ezek voltunk mi. Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani egyes fiatalok
értetlenül mosolyognak. "

Paulo Coelho: A dolgok, amelyeket megtanultam az élettől

-Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki.
- Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.
- Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak.
- Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.
- Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged.
- Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.
- Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.
- Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.
- Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.
- Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.
- Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.
- Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.
- Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.
- Amikor a boldogság kapuja bezáródik, egy másik kinyílik, de sokszor olyan hosszan nézzük a zárt kaput, hogy nem vesszük észre a számunkra kinyitott kaput.
- A legjobb fajta barát az, akivel sétálgathatsz vagy beülhetsz egy kapualjba, anélkül, hogy egy szót is váltanátok, és amikor elváltok, úgy érzed, hogy ez volt életed legjobb beszélgetése.
- Igaz, hogy nem tudjuk igazán, mink van, amíg el nem veszítjük, de az is igaz, hogy nem tudjuk, mi az, ami hiányzik, amíg nem birtokoljuk.
- Álmodj, amit csak akarsz; menj, ahova szeretnél; légy az, aki szeretnél,...
- Kaphatsz elég boldogságot, hogy kedvessé tegyen, elég nehézséget, hogy erőssé tegyen, elég fájdalmat, hogy emberivé tegyen, elég reményt, hogy boldog lehess.
- A szerelem egy mosollyal kezdődik, egy csókkal nő, és egy teával végződik.
- A legjobb jövő az elfelejtett múlton alapszik. Nem élhetsz jól, ha előbb nem felejted el a múlt csődjeit és fájdalmait.

KIVETÍTÉS
- Miért boldog itt mindenki rajtam kívül?
- Mert megtanulták, hogy mindenütt felfedezzék a jóságot és a szépséget.
- De miért nem látok én mindenütt jóságot és szépséget?
- Mert amit nem látsz magadban, azt rajtad kívül sem láthatod.

2010. július 22., csütörtök

A vizhang

Apa és fia sétálnak az erdőben. Hirtelen a fiú megbotlik, és éles fájdalmat érezve felkiált: Áúúúúúúúúúúúúúú. 

Meglepetésére hangot hall az erdő gyomrából: 
- Áúúúúúúúúúúúúúúúú.....! 

Kíváncsiságtól fűtve a hang irányába kiált: 
- Ki vagy te? 

... de az egyetlen válasz ami érkezik: 
- Ki vagy te? 

Méregbe gurul a fiú és ezt kiáltja: 
- Gyáva vagy! 

... és a hang visszaszól: 
- Gyáva vagy! 

A fiú ránéz az Apjára és megkérdezi, 
- Apa mi folyik itt? 

Fiam - válaszolta az Apja. Figyelj csak! - majd elkiáltja magát: 
- Csodállak! 

... a hang felel: 
- Csodállak! 

Az Apja azt kiáltja: 
-Csodálatos vagy! 

... a hang pedig válaszol: 
- Csodálatos vagy! 

Majd az Apja elmagyarázza: 
Az emberek ezt VISSZHANGNAK nevezik, pedig ez valójában maga az ÉLET! Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz. Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled szemben, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz. Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi.