A szeretetről

Mások szeretete feléd tart észrevétlen hömpölygéssel. Ne siettesd jöttét, ami személyesen a tiéd, rád talál. Várd nyitott szívvel, egész sorsoddal, egész életeddel. A szeretet hangja muzsika: ajándék a léleknek, felüdülés a szellemnek, megkönnyebbedés a szívnek. Ez a szó: szeretet - élettel teli valóság segít feloldani és feloldódni; megérteni és megértetni; megtartani és elengedni. Ha meggondolod, melyik földi jelenség áll közelebb hozzád, a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál, vagy egy ember - egyképpen tudsz válaszolni rá: embernek csak ember lehet társa. A Nap fénytengere felnyitja szemeidet; a Hold ragyogása pihenőre int; a pislákoló csillagok terelnek éjjeli utadon; a kő szilárdsága példát mutat az akarat hajlíthatatlanságára. A fa hűs árnyékában felüdülhetsz, és életed dolgai megkönnyebbednek. Egyetlen fűszál is bizonyság az élet körforgására: kizöldell, szárba szökken, elhalványul, megfonnyad, végül lehanyatlik. Ezt teszi velünk is az idő: felmagasztosít, majd porba dönt. A Föld eme jelenségeit akár felruházhatnád emberi tulajdonságokkal is, hisz az ember képes tündökölni, akár a Nap, s ragyogni, miként a Hold az éj sötétjében. Képes szárnyalni csillagléptékben, s kitartani hittel a kő szilárdságához mérten. Képes a nyugalom békéjét árasztani, akár a fa törzse, koronája és levelei teszik ezt méltósággal és alázattal. Képes születni, növekedni, kiteljesedni, megfakulni és kihunyni, majd mindent újra kezdeni. Mért képes mindezekre? Mert ember. És az ember hatalmas erővel egyesíti magában a természet földi jelenségeit a világmindenség távoli fényeivel. Mi volna hát csodálatosabb az embernél? Ő az élet - s az életnél semmi sem csodálatosabb. Ő a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál egyszemélyben; és mégis több náluk - mert szeretni képes. Az ember szeretetre született. Ugyan mit kezdenél a fénylő Nappal, a ragyogó Holddal, a csillagok káprázatával, a kő hajlíthatatlanságával, a fa hűs árnyával és a fűszál élni tudásával a szeretet nélkül? Kevés ha csak aszerint tudsz élni, amit tőlük tanultál. Felőlük megsejtheted, miben áll az élet; annyi bölcsességet táplálnak beléd, amennyi emberi fejbe csak beleférhet. De egyet, egyetlenegyet nélkülük kell megtalálnod: a szeretet útját. Mert egyedül az ember képes szeretni és szeretetet elfogadni. A szeretet elfogadás épp oly nagy képesség, mint a szeretni tudás. Annak, aki szeret, tulajdona az egész világ: a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál. A szeretet által előtűnik a fejben a gondolat, beteljesedik az alkotás, termékennyé lesz az akarat, és megvilágosodik az út, amelyet az élet neked szánt.

Mire való a csönd?

A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle: - Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban? A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak: - Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok? Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba: Nem látunk semmit - mondták kisvártatva. A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek: - Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok? A látogatók érdeklõdéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak: - Saját arcunkat látjuk a kútban! - Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat. A látogatók megértették a remete tanítását. Erhart Kaestner

Mindig csak azt kapjuk, amit kerestünk

Erre-arra kóborolva, egy nagy kutya eljutott egy terembe, melynek minden fala óriási tükrökből volt. Így hát egyszerre, nagy kutyákkal körülvéve találta magát. Feldühödött, elkezdte fogát csikorgatni, morgott. Természetesen, a tükrökben lévő kutyák is ugyanezt tették, kimutatva félelmetes agyaraikat. Kutyánk, elkezdett körbe forogni, hogy védekezzen a támadói ellen, majd ezután dühösen ugatni kezdett és rávetette magát, egyik feltételezett ellenségére. A tükörrel való erős ütközés következtében, véresen és élettelenül a földre zuhant. Ha barátságosan csóválni kezdte volna a farkát, akkor az összes tükörben lévő kutya ugyanígy válaszolt volna neki. És így, találkozásuk ünnep lett volna!!!

Volt egyszer egy öregember, aki egy oázis szélén üldögélt a Közel Keleten, egy város kapujában. Egy napon, odament hozzá egy fiatalember és megkérdezte tőle: - Soha nem jártam még itt. Milyenek e város lakói? - Az öreg, egy kérdéssel válaszolt neki: - Milyenek voltak annak a városnak a lakói, ahonnan te jössz? - Egoisták és rosszak. Ezért örülök, hogy eljöttem onnan. - Pontosan ilyenek e városnak a lakói is - válaszolt az öreg. Nem sokkal később, egy másik fiatalember közeledett emberünkhöz és ugyanazt a kérdést tette fel neki: - Most érkeztem erre a vidékre. Milyenek e városnak a lakói? Emberünk, ugyanazzal a kérdéssel válaszolt neki: - Milyenek voltak annak a városnak a lakói, ahonnan te jössz? - Jók voltak és együttérzőek, vendégfogadók és becsületesek. Nagyon sok barátom volt köztük és nehezemre esett elhagyni őket. - Ilyenek ennek a városnak is a lakói, - válaszolt neki az öreg. Egy kereskedő, aki épp inni vitte a tevéit, meghallotta ezt a párbeszédet és miközben a második fiatalember távolodott, odafordulva az öreghez, vádló hangon így szólt hozzá: - Hogy adhatsz két teljesen különböző választ, két személynek a hozzád intézett ugyanolyan kérdésére? - Fiam, mindenki a szívében hordja a saját világát. Az, aki semmi jót nem talált a múltban, itt sem fog semmi jót találni. Ellenben, az, akinek egy másik városban barátai voltak, itt is hűséges és bizalmas barátokat fog találni. Mivelhogy tudod, az emberek nem mások, mint amit mi képesek vagyunk bennük megtalálni.

Egy házaspár, a 25. házassági évfordulóján elment Angliába, hogyvegyenek valami szépet. Mindketten szerették az antik tárgyakat,kerámiákat, különösen a teáscsészéket. Az egyik kerámia üzletbenmegláttak egy szép csészét.A férj megkérdezte az eladót:- "Meg szabad néznem ezt a csészét? Még sosem láttam ennyire szépet."A boltos a kezébe adta, és miközben csodálta a mesteri alkotást, acsésze, legnagyobb meglepetésére megszólalt:- "Nem érted, hogyan lehetek ennyire szép?Tudod, nem voltam mindig teáscsésze. Volt idő, amikor vörös voltam ésagyagnak neveztek. Mesterem kiásott, megdolgozott, összelapított,meggyúrt újra és újra, hogy üvöltöttem a fájdalomtól:- 'Hagyj békén!' - de Ő csak mosolygott, és így szólt:- 'Még nem.'Aztán egy gyorsan forgó korongra helyezett és én hirtelen csakforogtam, forogtam, forogtam, körbe-körbe.- 'Állíts meg! Szédülök! - kiabáltam, de a Mester csak ingatta afejét, és azt mondta:- 'Még nem.'Aztán betett a kemencébe. Sosem éreztem olyan forróságot!Csodálkoztam, miért akar megégetni. Sikoltoztam. Ki akartam jutni.Láthattam a Mester arcát az üvegen át, és leolvashattam ajkáról, ahogya fejét rázta:- 'Még nem.'Végül az ajtó kinyílt, kitett a polcra. Hűlni kezdtem.- 'Mostmár jobb.' - gondoltam.Aztán mindenütt befestett. A festék szaga rettenetes volt. Undorodtamtőle.- 'Hagyd abba! Hagyd abba!' - kiáltottam. De csak ingatta a fejét:- 'Még nem.'Aztán hirtelen újra visszatett a kemencébe. Nem ugyanabba, mintelőször.Ez kétszer olyan forró volt. Úgy éreztem, megfulladok. Könyörögtem,mindent megbántam, sikoltoztam és sírtam. Közben láttam, amint rázza afejét, és azt mondja:- 'Még nem vehetlek ki.'Tudtam, nincs többé remény. Végem van. Kész voltam rá, hogy véglegfeladjam, mire kinyílt az ajtó. A Mester kivett, és újra a polcratett.Egy órával később elém állított egy tükröt és azt mondta:- 'Nézd meg magad.'Amikor a tükörbe néztem, alig tudtam hinni a szememnek:- 'Ez nem én vagyok, ez nem lehetek én., ez gyönyörű! Gyönyörűvagyok!'- 'Szeretném, ha emlékeznél arra' - mondta - 'tudom, fájt, amikorgyúrtalak, gyömöszöltelek, de ha nem teszem, kiszáradsz. Tudom, hogyszédültél, mikor a korongon forgattalak, de ha megállítom a korongot,szétmorzsolódsz. Tudom, hogy elviselhetetlenül forró volt akemencében, és nem értettél, miért teszlek oda, de ha nem teszem,megrepedsz. Tudom, hogy rettenetes volt a szag, amikor bevontalakmázzal és befestettelek, de ha nem teszem, akkor sosem erősödsz meg,és nem lesz színes az életed. És ha nem teszlek újra vissza a másikkemencébe, nem élhettél volna sokáig, nem lennél elég erős.Befejeztelek. Olyan vagy, amilyennek elképzeltem, mikor hozzáfogtam amunkához.
Ez az élet barátaim. Az én életem, és a Tied. Néhányan a kemencébenvagyunk, üvöltve, sikoltozva: 'Engedj ki!'. Néhányan épp színesedünk,és ez kellemetlen, majd megőrjít. Néhányan körbe forgunk, és nemtudjuk, hol vagyunk. Csak azt kérdezzük: 'Mi történik velem? Mindenolyan zavaros', és a Mester csak néz, és azt mondja: 'Még nem vagykész, még nem.'. De mi látjuk Őt, és bízunk Benne.

A mosoly értéke

"Semmibe se kerül, de sokat teremt.Gazdaggá teszi azokat, akik kapjákés nem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.Egy pillanatig él csak, de emléke néha örökké megmarad.Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle,és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.Táplálja a jóakaratot az üzleti életben,boldogságot teremt az otthonban, és mindenütt a barátság biztos jele.Pihenés az elfáradt embernek, napfény a csüggedőknek,világosság a szomorkodónakés a természet legnagyszerűbb ellenszere a bajokkal szemben.Nem jelent földi javakat senki számára: nem lehet megvenni, elkérni,kölcsönadni vagy ellopni - csak önként lehet odaadni.Ha valaki már túl fáradt ahhoz, hogy mosolyogni tudjon,akkor legalább te nézz rá derülten.Senkinek nincs annyira szüksége a mosolyra,mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni!Ha meg akarod kedveltetni magadat az emberekkel, akkorMOSOLYOGJ!"