Marton karácsonya

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Márton nevű zsivány kisfiú. Hiába volt a jó szó szülei részéről, hiába erölködött a hittanos tanító néni, csak nem látszott rajta, hogy elsőáldozónak készül. Rendszeresen húzogatta a lányok hosszú haját, gyakran rugdosta meg fiú pajtásait.

Minden vágya volt neki egy kis bárány. Egy igazi, élő barika. Nem érdemelte ugyan meg, mégis megkapta. Hátha így kedvesebb lesz az emberekkel is - gondolta édesanyja -, hátha a kis állat szeretete jobb belátásra téríti őkelmét. Ettől kezdve minden szabad idejét a báránykával töltötte. Kis csengettyűt kötött a nyakába aranyos szalaggal.

Tanító bácsi is felfigyelt a változásra. Márton az utóbbi időben sokat javult. Az osztályban volt egy szegény kis fiú. Általában mindig kimaradt a közös játékokból is. Egy napon Márton, reggelizés közben kitekintett a házuk ablakán, s mit lát: Józsika, a szegény kis osztálytársa, fáradtan támaszkodik a kerítésüknek. Marci azonnal letette kedvenc kakaóját a konyhaasztalra, és kiszaladt megnézni a fiút. Valami rémlett neki, hogy a hittanórán olyasmit hallott, hogy aki egynek is akár a legkisebbek közül valami jót tesz, azt magának Jézusnak teszi. Behívta a szegény gyermeket, akiről kiderült, hogy nem evett még semmit, s gyorsan megkínálták őt reggelivel. Odasúgta édesanyjának, hogy a kedvenc bögréjében adja Józsikának a kakaót. Arra is felfigyelt, hogy Józsika még mindig az ősszel is hordott vékony kis kabátjában jár. Felajánlotta neki a tavalyi télikabátját, amelyiket ő már kinőtt, de az apró kis fiúcskának pont jól állt. Együtt indultak aztán iskolába. Menet közben beköszönt még a báránykájának, s észrevette a vágyakozást Józsika szemében, aki aztán ki is mondta: de jó is neked, Marci, nekem sose lesz saját kisbárányom.

Másnap Márton meglátogatta kis barátját, hóna alatt cipelve a báránykáját.
-Tessék - szólt a meglepett fiúnak. -Kölcsönadom neked egy kis időre. Karácsony után majd visszaadod.

Nagy volt az öröme Marci szüleinek. Ilyen szépen még nem készült a fiúk Jézus születésének ünnepére. Karácsony szent estéjén aztán szokás szerint elmentek a templomba, hogy megnézzék a betlehemi jászolt, benne a kis Jézussal. Ahogy közelebb értek, hát mit lát a mi Marcink. A bárányok között ott volt az ő kis csengettyűs, aranyos szalagú barikája. Az egyik pásztorfiú az ő kedvenc bögréjében hozta a tejet a kis Jézusnak, akinek a takarója nem volt más, mint az ő régi télikabátja...

Marciék azóta boldogan élnek! 

A karácsonyi levél (Szent-Gály Kata)

Tudjátok-e, ki az a "kihelyezett gyermek"? Akinek senkije sincsen, aki soha nem futhat oda anyukához, apukához, aki soha nem ismeri a testvérek örömét. Mindig egyedül van. A néni, aki tartja, rendszerint korán dologra fogja, s többet hall szidást, mint jó szót. 
Ilyen verébfióka volt a második osztályban Kovács Ilonka. Ő járt legtovább mezítláb. Ruhája hosszú volt és mindig pecsétes. A harmadik padban ült, annak is a szélén. Barna szemével csak úgy leste a tanítónéni mosolyát. Elsőnek hozott neki barkaágat, ő szedte az első ibolyát is. Zsebébe színes kavicsokat, ceruzavéget, gombot, gyöngyöt - egyszóval mindenféle talált kincset gyűjtögetett. Mikor pedig az osztálytársak körülállták, hogy nekem add, nekem add! - valósággal belepirult fakó arcocskája. Mégis: soha, senki barátnóje nem akadt. Nem hallottam, hogy valaki is meghívta volna. Egyedül járt az osztály mögött, nézte a többieket, akik mind boldogabbak és szerencsésebbek voltak nála. 

Karácsony felé járt az idő. A fiúk betlehemet és ugratós csillagot készítettek. A kislányok régen elfeledett énekeket tanultak a nagymamáktól. Karácsonyról beszélgettek az iskolában is. 

Az egyik tízpercben a kereskedőék Bözsikéje vitte a szót. Kezében ropogós zsemlyét tartott, melyet a szerető édesanya mindkét oldalon megkent frissen köpült, édes vajjal. Ruhája piros volt, köténye fehér. 

- Az idén babaszobát kérek, meg külön kiságyat a Juci babának. Már olyan sok babám van - mondotta, és nagyot harapott egérfogaival - hogy nem férnek el a kocsiban. Szegény kis Jucikámat mindig összenyomják a többiek! 

A lányok álmélkodva hallgatták a pergő nyelvű Bözsikét. Ilonka is ott volt közöttük. Szemével az egyre kevesbedő vajaszsemlyét figyelte. 

Mondom, Karácsony előtt voltunk, amikor jégvirág fagy a meleg szobák ablakára, s a meleg szívekben is kivirágzik a szeretet. 

Bözsike észrevette Ilonka éhes tekintetét, és hirtelen mozdulattal kezébe nyomta a zsemlye megmaradt felét. 

- Neked adom. Edd meg. Nekem már nem kell. 

Nem sokkal ezután fogalmazási óra következett. A gyerekek levelet írtak, de nem füzetbe, hanem szép kis vonalas papírlapokra. Nagybetűs cím állott a táblán: Kis Jézusnak, mennyországba. 

Mindenki megírta szíve vágyait. Azután a papírlapot ketté hajtották, és a címoldalt kidíszítették csillagokkal, fenyőgally mintával, hogy igazán a mennyország számára való legyen. 

Eltették a ceruzákat. Várakozva néztek a tanítónénire, aki most odaállt a padok elé. 

- A leveleket szépen, vigyázva hazaviszitek. Odaadjátok édesanyátoknak, és megkéritek, hogy tegye ki az ablakba. Mert figyeljetek csak ide: Késő este, amikor már egészen sötét van odakint, végigsuhan a szobátokon egy földönjáró angyal. Rámosolyog az álmotokra, kinyitja az ablakot, és elviszi a levelet. Ő azután mindent elmond a Kis Jézusnak. Hát csak legyetek jók, mert az sokat számít! 

Az ünnepi csendbe és meghatottságba belenyújtózkodott Ilonka sovány két ujja. 

- Tanítónéni! A mi ablakunkat nem lehet kinyitni, mert a néni beszegezte, hogy ne rázza úgy a szél. És le is ragasztotta csirízes papírral. Én mit csináljak? 

Az osztály kuncogott. A tanítónéni megdöbbenve állt egy pillanatig, azután mentő ötlete támadt. 

- Kérd meg valamelyik osztálytársadat. Az majd átadja az édesanyjának a tiedet is. Nos, kit szeretnél megkérni? 

Ilonka egy pillanatig körülnézett, majd leszegte buksi fejét, és szégyenlősen mondta: 

- Bözsikét. Az Orbán Bözsikét. 

Így történt, hogy a két kislány együtt ment haza tanítás után. 

Beköszöntek a konyhába. 

- Anyuka kérem, tessék kitenni ezt az ablakunkba! A tanítónéni mondta. Most írtuk. Karácsonyi levél. A Kis Jézusnak szól. Fontos! 

- Máris teszem. Gyertek. 

A lakásban meleg volt és ragyogó tisztaság. Szőnyegek, képek, habos, fehér függönyök... 
Ilonka megállt a küszöbön. Ránézett formátlan cipőire, melyeken még ott árulkodott a múlt heti havaseső sara. 

- Így nem megyek be hozzátok. 

Eltelt a nap. Bözsike lefeküdt. Egy ideig próbálta nyitva tartani a szemét, hátha meglátná a titokzatos látogatót, aztán elaludt. Álmában az új babaszobával játszott. 

Ilonkát messze kerülte az álom. Fázott, pedig az iskolai nagykendőt is magára csavarta. A nótáskedvű szél utat talált magának a rosszul záró ajtó hasadékain, s ezen már nem lehetett beszögezéssel segíteni. A levélre gondolt. 

- Még soha nem írtam a Kis Jézusnak. Ó, ha meghallgatná! 

Boldog mosoly suhant az ajkára és reggelig rajta maradt. 

Későre járt az idő, mire anyuka bejutott a nagyszobába, a levelekhez. Szétnyitotta az első díszes papírlapot. 


"Kedves kicsi Jézus! 
Nagyon szépen kérelk egy Jucibabát, ollat, mint a Bözsikének van. És egy pár cipőt, mint a Bözsikének. Piros ruhát és fehér kötényt, mint a Bözsikének. És szalagot a hajamba, meg egy medált lánccal, mint a Bözsikének. És azt kérem még, hogy engem is szeressen valaki, mint a Bözsikét. És ne haragugy rám, mer én jó akarok lenni." 

Orbánné kétszer elolvasta a kalimpáló betűket. Kicsit gondolkozott, aztán lesietett férjéhez, az üzletbe, aki nagy könyvekbe írogatta számadásait. 

- Nézd csak meg - nyújtotta át Ilonka sorait, s elmesélte a beszegezett ablak történetét, ahogyan Bözsikétől hallotta. - Mit gondolsz - tette hozzá egészen halkan -, talán magunkhoz vehetnénk ezt a kislányt. Bözsikénk sem lenne egyedül. Nem jó testvér nélkül felnőni. Ha tehetséges, akkor taníttatnánk, ha nincs feje a tanuláshoz, majd csak találunk számára valamit. Még az üzletben is segíthetne. 

Visszamentek a nagyszobába. Sokáig beszélgettek, miközben apró kopogások hallatszottak az ablakon. Lehet, hogy a ház előtti akácfa lengette ágait, de lehet, hogy angyalszárnyak zörrentek rajta. 

Másnap Orbánné a kislányával együtt ment az iskolába. Tanácskozott a tanítónénivel, majd bement az irodába, beszélt az igazgató úrral. Egyszer Ilonkát is odahívták. Anyuka megsimogatta és kedvesen újságolta, hogy az ő levélkéje sincs már az ablakban. Ilonka meg oly hálásan nézett rá a nagy, szomorú szemével, mint egy kóbor kutyuska, melyet először eresztettek be a tűzhely mellé. 

Apuka ezalatt elkezdte a hivatalos dolgok lebonyolítását. Egyelőre annyit elért, hogy szentestén anyuka meg Bözsike elmehettek Ilonkáért. Kézenfogva vezették haza. Ó, ha láttátok volna örömüket! Nem is tudom, ki volt közöttük a legboldogabb. 

Az új otthonban meleg fürdő várta Ilonkát. Megkapta Bözsike egyik szép ünnepi ruháját, és neki is szalagot kötöttek a hajába. Lábára egyelőre csak papucsot húztak, abban a reményben, hogy a kicsi Jézus a várva várt cipőt is megküldi az angyalokkal. 

Bözsike boldogan ugrálta körül Ilonkát. 

- De szép lettél! És most már mindig itt maradsz, ugye? 

Egyszerre csak finom, halk csilingelés hallatszott. Így csak a karácsonyi angyalok tudnak muzsikálni. 

Bözsike dobogó szívvel nyomta le a nagyszoba kilincsét. Gyertyák égtek, csillagszórók sziporkáztak, s a karácsonyfa ágai meghajoltak a cukordíszek, almák és aranydiók súlya alatt. Ó, minden olyan volt, mint az álom! 

Elénekelték a Mennyből az angyalt. 

Bözsike az utolsó soroknál már odaszaladt a babaszobához, letérdelt, és onnan folytatta az éneket. Ilonkát a néni vállánál fogva tologatta maga előtt. 

- Menj csak, menj, kislányom! 

Végül is kezébe kellett adni minden darabot. Az új cipőt, a piros ruhát, a fehér kötényt, melynek még a szabása is egyforma volt a Bözsikéével. Megkapta a kért babát, sőt a babaszobát is. Csak a bútorok meg a babaruhák színe volt más, hogy mindegyik kislány megismerhesse a magáét. 

Ilonka arcára rózsákat festett az öröm. Szólni nem tudott, csak odaállt a fa alatti kis jászol elé, s magához szorította a sok-sok ajándékot. 

Anyuka meg apuka összenéztek, aztán odaléptek hozzá, és átölelték mind a ketten. 

- Ezentúl itthon vagy nálunk, s ha a jó Isten is úgy akarja, mi leszünk a te szüleid. 

Ebben a pillanatban Bözsike látni vélte, hogy a jászolban fekvő Kisjézus mosolyogni kezdett, és felemelve viaszszínű kezecskéjét, megáldotta az egész családot. 

Én azt hiszem, Bözsike nem is tévedett.

KARÁCSONYI SÜTEMÉNY

Végy 1 kg meleg szeretetet,
  szitáld át a türelem szitáján,
  nehogy pletykamag kerüljön bele. 

  Adj hozzá egy liter bátorságot,
  3 dl szorgalmat és 1 dl jóságot. 

  Gyúrd össze 1 tojásnyi kedvességgel,
  és takard be tiszta jókedvvel. 

  Ha megkelt, süsd meg a kitartás tüzénél.
  Szórd meg vidám mosollyal, és tegyél rá
  pár csepp megfontolást. 

  Aztán vágd fel sok-sok darabra,
  hogy mindenkinek jusson belőle, 
  aki szeretetre éhes!

...közeledik a születésnapom...vagyis a karacsony

Kedves Szeretteim!

Amint jól tudjátok, közeledik a születésnapom. Megtiszteltetés számomra, hogy minden évben ünnepséget
rendeztek, és úgy tűnik, ez idén is így lesz. Nagyon sok
ember vásárol sokat, rengeteg a külön erre az alkalomra
szóló rádió- és TV-műsor, hirdetések, reklámok, és a világ
minden pontján arról beszélnek, hogy születésnapom egyre
közeledik. Igazán nagyon jó érzés tudni, hogy legalább
egyszer egy évben sok ember gondol rám. Amint tudjátok,
születésnapomra való emlékezés sok évvel ezelőtt kezdődött.
Az első időkben még úgy tűnt, hogy az emberek értették, és
hálásak voltak mindazért, amit értük tettem, de manapság
egyre inkább úgy látszik, hogy alig akad, aki tudja az okát
az ünneplésnek. Mindenhol összejönnek az emberek, családok,
barátok, és nagyon kellemesen érzik magukat, de valójában
nem tudják, nem értik, és nem is keresik a valódi
jelentőségét az ünnepnek.

Emlékszem, az elmúlt évben is hatalmas lakomát rendeztek a
tiszteletemre. Az asztal roskadásig tele volt ízletes
ételekkel, gyümölcsökkel, édességekkel. Tökéletesen
díszített helyiségekben sok-sok gyönyörűen becsomagolt
ajándék várta gazdáját. S tudjátok, mi történt? Meg sem
hívtak! Pedig én voltam az ünnepség díszvendége - mégsem
küldtek meghívót. Miattam volt az egész összejövetel, a sok
dísz, és minden egyéb, és amikor maga az ünneplés
elkezdődött, én kívül maradtam, bezárták előttem az ajtót.
Pedig be akartam menni, velük lenni, együtt ünnepelni...

Habár az igazság az, hogy mindez nem lepett meg, hiszen az
elmúlt néhány évben sokan bezárták előttem az ajtót. Mivel
pedig nem hívtak meg, hát úgy döntöttem, hogy titokban
megyek be, minden zaj nélkül, és csendesen megállok az egyik
sarokban.

Mindenki nagyon jól érezte magát, ittak, ettek, beszélgettek, vicceltek, nevettek, és hatalmas jókedvük volt.

Egyszer csak belépett a szobába egy nagydarab, kövér, piros
ruhás, fehér szakállas ember azt kiabálva: HO-HO-HO. Leült
egy díványra, a gyerekek pedig rohangáltak hozzá : Télapó,
Télapó! - mintha ez az egész ünnepség róla szólt volna.
Aztán az emberek körülállták a karácsonyfát, és átölelték
egymást. Én is kitártam a karomat, de engem nem ölelt át
senki. Aztán nagy várakozással elkezdték osztogatni, és
csomagolni az ajándékokat. Végül minden elkelt, és néztem,
vajon nekem van-e valami - de nem, én nem kaptam semmit. Te
hogyan éreznéd magad, ha a születésnapodon mindenki kapna
ajándékot, csak éppen te nem? Megértettem, hogy nemkívánatos
személy vagyok saját születésnapom emlékünnepén, és
csöndesen elhagytam a helyiséget. És - tudjátok - ez minden
évben rosszabb és rosszabb. Az embereket csak az étel, ital,
ajándékok, összejövetelek érdeklik és alig néhányan
emlékeznek rám. Pedig én annyira szeretném, ha ezen a
karácsonyon beengednének engem az életükbe! Nagyon
szeretném, ha felismernék a tényt, hogy több mint kétezer
évvel ezelőtt azért jöttem el erre a világra, hogy
megmentsem őket. Csak annyit szeretnék, hogy ezt teljes
szívvel elhiggyék, és beengedjenek az életükbe.

Valamit szeretnék megosztani veletek, különösen arra való
tekintettel, hogy jónéhányan tudjátok az ünnep igazi
értelmét. Hamarosan rendezek én is egy saját ünnepséget:
látványosat, hatalmasat, amilyet soha senki még elképzelni
sem volt képes. Most még dolgozom rajta. Már küldöm a
meghívókat - Te is kaptál már, személyesen. Remélem,
észrevetted a sokféle invitálás között, s nem dobtad el?
Kérlek, feltétlenül jelezz vissza, részt akarsz-e venni az
örömünnepemen, foglalhatok-e egy helyet a számodra?
Beírhatom-e a nevedet aranybetűkkel a vendégkönyvembe? Az
ünnepségemen ugyanis csak azok jelenhetnek meg, akiknek
nevei ott szerepelnek. Sok vendéget várok.

Akik elvesztették vagy eldobták a meghívókat, el sem jönnek
- kár értük! Akik nem válaszolnak a meghívásra, azok hiába
jönnek, nem lesz helyük, kívül maradnak. Nagyon lesújt
minden ilyen elmaradás...

Kérlek, készülj és válaszolj, mert így, amikor mindent
előkészítettem, te is részese lehetsz az én csodálatos
ünnepségemnek.

A találkozás reményében szeretettel üdvözöllek: 

Jézus Krisztus

Az igazi szeretet - 1. Korinthus 13. karácsonyi változata

Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszletrendező.
Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kiló számra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő.
Ha a szegény-konyhán segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi énekeket éneklek, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a családom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit sem használ nekem.
Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, a templomi kórusban énekelek, de nem Jézus Krisztus a szívem titka, akkor nem értettem meg, hogy miről szól a karácsony.
A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy a gyermekét megölelje.
A szeretet hagyja a lakásdíszítést, és megcsókolja a házastársát.
A szeretet barátságos az idő szűke ellenére is.
A szeretet nem irigyel másokat házukért, amiben jól kiválasztott karácsonyi porcelán és odaillő asztalterítő van.
A szeretet nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból, hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni.
A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni.
A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.
A videojátékok tönkremennek, a gyöngysorok elvesznek, a számítógépek elavulnak.
De a szeretet ajándéka megmarad!

Boldog karácsonyi  készülődést !