
Egy brazil hölgy Párizsba utazik.Ragaszkodott a hosszú utazáshoz,mert egy ideje anyai szíve fájdalmaktól elgyötört, s azt hallotta, hogy a Rue du Bac-ban a Szűzanya gyakran nagy dolgokat tesz azokért, akik eljönnek könyörögni. Magával hozta a kis Sandrát. Elviszi a Rue du Bac-ba, hogy csodát kérjen. Leülteti abba a karosszékbe, ahol Mária maga ült, amikor megjelent Labouré Katalinnak, és akkor biztos történik valami. Beszélni fog Máriával, mint anya egy másik anyával. Kiáltani fog hozzá. Sandra csak öt éves, és betegségét gyógyíthatatlannak mondják. Nem maradhat így, micsoda jövőt remélhet ilyen bénulással ?
Mária látni fogja nyomorúságát, és nem fogja engedni, hogy semmi se történjen;
Az anya és a kicsi lány átmennek a kolostor kapuján, elérkeznek a CSODÁS ÉREM KÁPOLNÁJÁHOZ az udvar mélyén,és bemennek.
Hatalmas,sűrű tömeg imádkozik. Az anya felismeri a levelezőlapokon annyiszor megcsodált helyeket, és a kórus felé halad. Térdelve imádkozik a kicsivel. Felfedezte a fotelt. Kár,kötél veszi körül,nem lehet elérni ! De a braziloknak éppúgy mint a keletieknek, a kötél nem feltétlen akadály. És a kis Sandra nem azért jött olyan messziről, hogy csak szemével érintse messziről a fotelt !
Hogyan is legyen;? Épp nővérek vannak ott,dolgoznak az oltár mellett.
- Nővér, engedje meg, hogy a kicsi leüljön a fotelbe !
- Bocsásson meg asszonyom, nem engedhetem meg, mert akkor mindenki kérné, és ez nem lehetséges;
Az anya szíve megfeneklik a tilalom miatt. A fotel része volt a zarándoklat tervének. Megoldást kell találni;
Nini, a nővérek elmentek, veszi észre kevéssel később. Egy gondolat villan fel szegény szívében, és azt suttogja kislányának:
- Hallgass ide ! Bújj át a kordon alatt, és csússz be négykézláb a fotel alá. Amikor alatta leszel, akkor a kezeddel érintsd meg ott, ahol a Szűzanya ült, és gyorsan gyere ide vissza. De rohanj !
A kicsi nem mondatja magának kétszer. Eléri négykézláb a fotelt, olyan gyorsan, ahogy csak kegyetlen fogyatékossága megengedi neki, de ahelyett, hogy a tanácsot követné, arcát hosszan a szék bársonyára teszi.
Az anya megdermed. Utána a kicsi nyugodtan visszamegy hozzá.
- Miért tetted ezt ? ; szdija a mama.-Megmondtam, hogy csak alá menj, és gyorsan !
- De mama ; feleli ragyogva a gyerek -, az Asszony mondta, hogy tegyem a fejem a térdére.
Brazíliába visszatérve a gyermek teljesen meggyógyult. A történet akkora visszhangot keltett, hogy maga Recife érseke akarta figyelmeztetni a Rue du Bac irgalmas nővéreit. Kezében volt minden orvosi bizonyítvány, minden szükséges dokumentum, hogy ez a gyógyulás emberileg megmagyarázhatatlan.
- Tudják ; felelik fáradhatatlanul a nővérek -, itt minden nap van csoda !


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése